Akik autóval mennek a szerb határ felé vezető úton, az út két oldalán egy különös domborzati formát vehetnek észre. Óriási földhalmok bukkannak fel a Temes megyei Zsombolya községhez tartozó Jebel határától kezdve egészen a szerbiai határ közeléig. Vad növényzettel benőve valójában az 1950-es években épített katonai bunkereket rejtik, amelyeket egy esetleges támadástól tartva emeltek Josip Broz Tito Jugoszláviája ellen, miután az ország független politikát folytatott a szovjet blokkhoz képest.

1952-ben kezdődött meg Temes megyében az erődítések építése. A különböző méretű és rendeltetésű bunkerek gombamód szaporodtak a határ menti mezőkön, mintegy 30 kilométeres szakaszon, Jebel és Voiteg települések környékén.

Jebelben géppuskás és tüzérségi katonai egységet is létrehoztak, a katonák pedig elfoglalták állásaikat a mezőkön lévő bunkerekben. Az egykori katonai alakulat helyén – amelyet az 1950-es évek végén elhagytak – ma a jebel-i Pszichiátriai Kórház működik.

A jugoszláv–moszkvai konfliktus Sztálin 1953-as halálával ért véget. Románia és Jugoszlávia kapcsolatai rendeződtek, Gheorghe Gheorghiu-Dej és Josip Broz Tito pedig tárgyalásokat kezdtek a Vaskapu vízerőmű megépítésének lehetőségéről.

A megerősített betonfalakkal és 30 centiméter vastag vasbeton mennyezettel rendelkező erődítmények rendkívüli szilárdságuk miatt máig jó állapotban maradtak. A katonai óvóhelyeket úgy tervezték, hogy kibírják az akár egytonnás bombákat is, amelyeket a jugoszláv hadsereg dobhatott volna le.

Mivel a hadsereg később nem tartott igényt rájuk, a bunkerek a restitúció után a helyi lakosok tulajdonába kerültek. Egyesek kunyhónak, juhhodálynak, pincének vagy akár kamrának használták őket – ott tartották a kolbászt és a sonkát. Másoknak semmilyen funkciójuk nincs. Valaki pedig egyenesen egy nyaralót alakított ki az egyikben, kint a mező közepén.

Gyerekkorában a környék minden lakója katonásdit játszott a kazamatákban. A mai gyerekeket már egészen más dolgok foglalkoztatják.

„Több tucat kazamata található Jebel környékén, pontos számukat nem ismerjük. Benőtte őket a növényzet, bokrok, kökény. Némelyik a helyiek telkén van, mások a kertjeikben. Kettőt nyári lakássá alakítottak. Voltak, akik kitisztították és borospincét csináltak belőlük. A többség kihasználatlan. A kollektivizálás idején raktárként használták őket, később a pásztorok építettek bennük kunyhókat. Most tehenek legelnek a kazamaták körül” – mondta Deliana Mircea, a jebel-i iskola történelemtanára.

A jebel-i közösség vágya az, hogy a kazamaták egy részét turisztikai látványosságokká alakítsák.

„Egy útkereszteződésben van egy kazamata, amelyet könnyen turisztikai célponttá lehetne alakítani. Ki kellene ásni a bejáratot, egy kicsit kitakarítani belül, és már látogatható is lenne. Van egy nyolcszögletű kazamatánk, ott tábortüzes helyet lehetne kialakítani. Nagyon szép az elrendezése. Az egyik nagy kazamata egy másik kereszteződésnél van, oda már most is be lehet menni, ki van meszelve, de inkább a gyerekek használják: oda bújnak el egy cigarettára, egy sörre. Gyerekkoromban én is többbe bementem” – tette hozzá Deliana Mircea.

Jebel 22 kilométerre fekszik Temesvártól. Nem sok turisztikai látványossággal rendelkezik.

„Turisztikai szempontból van a templomunk és a Hősök emlékműve. Aztán ott van az Efta Botoca Nemzeti Ház is. Nincs múzeummá berendezve, de szeretném minél több tárggyal megtölteni. Ez a művelődési ház, mert az a ház, ahol Efta Botoca született, már nem létezik. A családjából sem él már senki. Megmaradt viszont az Efta Botoca népzenei – hangszeres – fesztivál. Minden évben megrendezi a jebel-i polgármesteri hivatal a Pro Datina Egyesülettel közösen. A falu életének azonban a legfontosabb eseménye a búcsú. Június 20-án, Szent Illés napján. Ez a legnagyobb búcsú a környéken. Két nap alatt több ezer ember érkezik” – mondta a történelemtanár.