Kevés sporttörténet kezdődött olyan emlékezetesen, mint a temesvári ILSA vízilabdacsapaté, amely 1946. augusztus 18-án megszerezte első országos bajnoki címét. Ma, a Bánsági Nemzeti Múzeum felidézte az emlékeket.

A versenyt eredetileg Temesváron kellett volna megrendezni, de végül Bukarestbe, az Obor strandjára került. Szemben erős csapatok álltak: a kolozsvári Ferar és a marosvásárhelyi Dermagant.

A vízben azonban a temesváriak olyan játékstílust mutattak, amely akkoriban szokatlan volt Romániában: gyors, támadó, rövid passzokkal és váratlan akciókkal. Ez volt a „budapesti iskola”, amelyet Gábor Török, a legendás Ferencváros egykori játékosa hozott Temesvárra, aki játékos-edzőként erősítette az ILSA-t.

A kolozsváriak elleni döntő drámai volt. 4–4-es állásnál, az utolsó percekben, egy vitatott fault, egy villámgyors passz és Stănescu gólja felkorbácsolta a kedélyeket. A Ferar tiltakozott, de a bírók döntése végleges maradt: ILSA – bajnok, 5–4. A Gazeta Sporturilor így írt: „Kár, hogy ez a mérkőzés, amelyhez hasonlót még nem láttunk a fővárosban, ilyen csúnyán végződött…”

A díj korhű volt: a „Helbam-kupa” és minden játékosnak egy csirke. Egy kép, amely ma mosolyt csal az arcokra, de akkor sokat elmondott az idők szerénységéről és a győzelem szimbolikus értékéről.

Abszolút uralom

Mi következett ezután? Teljes dominancia. 1946 és 1951 között az ILSA – a textilgyár munkásainak klubja – hat egymást követő országos bajnoki címet nyert. Stabil maggal (Norman, Török, Stănescu, Molnár, Sterbenz) Temesvár a román vízilabda központjává vált, és a helyi sport látványosan összefonódott a város ipari történetével.

Emlék és örökség

A textilgyár, amely később az Industria Lânii Timișoara nevet viselte, 1906-ban alakult, amikor Temesvár még az Osztrák–Magyar Monarchia része volt.

1920-ban, a trianoni békeszerződés aláírását követően Temesvár Románia részévé vált. A gyár hivatalos nevét a „Gyapjúipari Részvénytársaság”-ról (szó szerinti fordításban: Gyapjúipari Részvénytársaság) „Industria Lânii Societate Anonimă”-ra változtatták, amely név megalkotta a híressé vált ILSA mozaikszót. 1949-ben a gyár új neve „Industria Lânii Timișoara” lett, ám az ILSA rövidítés az évtizedek során tovább élt.

Az ILSA Temesvár az ország egyik legismertebb textilgyára volt, közel kétezer alkalmazottal a város legnagyobb munkáltatójának számított. A gyár jó hírnévnek örvendett az alkalmazottak jóléte iránti elkötelezettsége miatt. Totis Rezső (Rudolf), a gyár vezérigazgatója és felesége, Stefania kezdeményezésére az ILSA bölcsődét nyitott az alkalmazottak gyermekei számára – elsőként az egész országban.

A gyár közvetlen közelében fekvő területet a dolgozók rendelkezésére bocsátották tenisz-, röplabda- és egyéb sporttevékenységekre. A Béga folyó közelségét kihasználva csónakházat és evezős dokkokat is építettek, amelyek rendkívül népszerűvé váltak az alkalmazottak körében. Ugyanebben az időszakban alakult meg az ország első kézilabdacsapata is az ILSA keretein belül. A gyár labdarúgócsapata több éven át a román másodosztályban szerepelt. Emellett működtek ökölvívó-, vívó-, asztalitenisz-, birkózó-, lövészeti és más szakosztályok is.

Az Igiena uszoda

Temesvár országos szinten is meghatározó úszó- és vízilabdaközponttá válása 1931–1935 között kezdődött az Igiena uszodában, amely akkoriban az egyetlen, versenyekre valamelyest alkalmas medence volt a városban.

Az uszodát a 19. század közepén az osztrák–magyar hadsereg építette, majd ötven évvel később felújították. A Pestalozzi utcában helyezkedett el, szemben az egykori Fiú Tanítóképző (később Jean Louis Calderon Líceum) épületeivel. A medence nem szabványos, 38 méteres hosszúságú volt, és szokatlanul keskeny, ezért az 1930-as évek nagy részében a városi és regionális úszóbajnokságokat a közeli fürdővárosban, Buziáson rendezték, ahol szabványos, 25 méteres medence állt rendelkezésre.

A 20. század elején egy Stein Mátyás (Mathias) nevű helyi vállalkozó bérelte ki az uszodát és a szomszédos telken működő gőzmosodát. A medencét azonnal megnyitotta a nagyközönség előtt, és több éven át működtetett benne egy úszóiskolát is, amely az ő nevét viselte. 1920 után a mosoda az Igiena nevet kapta, amelyet a közönség hamarosan magára az uszodára is átvitt.

Ezekben az években az Igiena uszoda több vízi sportklub bölcsője lett, köztük a Rapid, az Electrica, a CFR és a Kadima kluboké. 1930-ban a Kadima – egy több szakosztályt működtető sportegyesület, amelynek neve a héber „Előre” szóból származik – Schlosser Ferencet nevezte ki az úszószakosztály vezetőjévé. A mérnök végzettségű Schlosser azonnal toborzókampányba kezdett, amely sok tehetséges fiatalt vonzott.

1932-ben a Kadima meghívására az Igiena uszoda vendégül látta az MTK Budapest úszóit és vízilabdázóit, akik messze felülmúlták a fiatal temesvári sportolókat. Az egyik legjobb magyar játékos, Ravasz Pál, hamarosan meghatározó szerepet játszott Temesvár vízi sportjainak fejlődésében.

Az ILSA úszó- és vízilabda-szakosztályának megalakulása

Az ILSA gyár úszó- és vízilabda-klubja 1933-ban alakult meg két gyári alkalmazott, Sallai Ernő és Kürthy Ferenc vezetésével. Mivel más használható létesítmény nem állt rendelkezésre, az Igiena uszoda szolgált a klub „hazai pályájaként”. A gyár jó hírnevének köszönhetően az új klub Temesvár legjobb úszóinak jelentős részét tudta magához csábítani.

Ugyanebben az évben a Magyar Úszószövetség tapasztalt edzőket kezdett kiküldeni fiatal klubokhoz Magyarországon, Romániában és Szlovákiában, hogy emelje a régió úszósportjának színvonalát. Az, hogy Ravasz Pál már ismert volt a városban, feltehetően hozzájárult ahhoz, hogy Temesvárra kerüljön.

Ravasz Pál, becenevén Hapsi, országos szintű sportoló volt úszásban és vízilabdában egyaránt. Több éven át szerepelt a magyar B-válogatottban. 1933-ban érkezett Temesvárra, eredetileg csak a nyári szezonra, de az első sikeres idény után egészen 1937 végéig maradt, amikor az Igiena uszoda végleg bezárt.

Az ILSA vízilabdacsapata először 1933-ban vett részt az országos bajnokságon Bukarestben. Ravasz Pál játékos-edző irányításával a csapat tagjai voltak: Bader Heinrich (Heini) kapus, Freund Emerich (Imre), Lusztig László, Molnár Endre (Enci), Bálint Adalbert (Toto), Flesch Bandi (Bonzo), Fischer Dezső és Schaeffer. Az együttes a második helyen végzett, a marosvásárhelyi MSE mögött. A torna során nyújtott kiegyensúlyozott teljesítményüknek köszönhetően négy ILSA-játékos – Bader, Molnár, Fischer és Freund – lett Temesvár első sportolója, aki bekerült a román válogatottba. Freund a későbbiekben a Román Úszószövetség főtitkára lett, míg Bálint Adalbert a római olimpián vezette a román vízilabda-válogatottat.

Románia második világháborúba való belépéséig, sőt a háború alatt is az ILSA rendszeresen részt vett az országos úszó- és vízilabdaversenyeken. Ezekben az években a bajnoki címet rövid tornák döntötték el, amelyeken az ország legjobb csapatai vettek részt. Az ILSA többször is közel állt a végső győzelemhez, például 1940-ben, amikor azonos pontszámmal végzett a CFR Bukaresttel, de rosszabb gólkülönbsége miatt a második helyre szorult.

Az első bajnokok

Az 1933-as országos úszóbajnokság Temesvár első bajnokait is megadta: Bohunitzky Lászlót, Sallai Zsuzsát, Püllök Jenőt gyorsúszásban, valamint Fischer Dezsőt mellúszásban.

Bohunitzky László, becenevén Bohu, az időszak egyik legdominánsabb úszója és vízilabdázója volt. Kezdetben a Rapid és a CFR színeiben versenyzett, majd 1934-ben igazolt az ILSA-hoz. Első hivatalos versenyén 1932-ben indult, egy évvel később megszerezte első országos bajnoki címét, amelyet több további követett. Legeredményesebb éve 1940 volt, amikor a gyorsúszás mind a négy távján (100, 200, 400 és 1500 méter) bajnoki címet nyert – ez a teljesítmény máig egyedülálló. Rivalizálása csapattársával, Püllök Jenővel számos emlékezetes versenyt eredményezett. Vízipólós pályafutása az 1930-as évek közepén indult, végigkísérte az Aranycsapat korszakát (1946–1951), majd 1953-ban ért véget. Visszavonulása után edzőként, elsősorban gyermekekkel dolgozott.

1932-ben, tizenkét éves korában a későbbi olimpikon Norman Zoltán az Igiena uszodában kezdett edzeni. 1933-ban csatlakozott az ILSA csapatához, ahol hamar kiemelkedő kapussá vált. 1938-ban először szerepelt a román válogatottban.

Sterbenz Adalbert, a későbbi román vízilabda-gólkirály szintén az Igiena uszodában kezdte sportpályafutását. Országos ismertsége után családnevét Stănescura változtatta.

Püllök Jenő, aki akkoriban az Electrica úszócsapatát képviselte, 1932-ben kezdett versenyezni Temesváron. Egy évvel később az ILSA-hoz igazolt. Ravasz Pál irányítása alatt az ország egyik legjobb gyorsúszójává vált. Pályafutása során kilenc országos bajnoki címet szerzett és számos országos rekordot állított fel. Vízilabdázóként 1938-ban lett válogatott. Sportkarrierjét Magyarországon fejezte be, ahol a második világháború idején sikeresen szerepelt.

A temesvári sajtó folyamatos támogatásának köszönhetően az úszás és a vízilabda népszerűsége rendkívüli mértékben nőtt. Az 1934 nyarán, esti világítás mellett megrendezett úszóversenyen mintegy 1500 néző zsúfolódott össze az Igiena uszodában, jóval meghaladva annak befogadóképességét.

Három lelkes temesvári – dr. Naschitz István, valamint az ILSA alkalmazottai, Sallai Ernő és Kürthy Ferenc – fáradhatatlanul dolgozott a klub úszó- és vízilabdaprogramjainak fejlesztésén.

Az ILSA új uszodát épít

Saját medence hiányában az ILSA továbbra is az Igiena uszodában edzett, ám a körülmények kedvezőtlenek voltak, főként az időkorlátok miatt.

Az 1933-ban kezdődött sikersorozat 1937 végén hirtelen megszakadt, amikor az Igiena uszodát végleg bezárták. Ravasz Pál visszatért Magyarországra, ahol edzőként és játékvezetőként folytatta pályafutását. Edzési lehetőség híján az ILSA sportolói visszaléptek a versenyektől, kivéve Püllök Jenőt, aki a nyári szezonra a bukaresti Viforul Dacia csapatához igazolt. A válságra válaszul a gyár vezetése saját uszoda építése mellett döntött.

A szükséges források kiegészítésére fiatal ILSA-dolgozók adománygyűjtő akciót szerveztek, heti két alkalommal rendezett táncestekkel és teadélutánokkal. A részvételi díjak jelentős mértékben hozzájárultak az építkezéshez.

Az új uszodát 1939. július 1-jén, szombaton avatták fel. Az ünnepség este 9 órakor, reflektorfényben kezdődött és másnap is folytatódott. Több száz néző követte az úszóversenyeket és a vízilabda-mérkőzéseket, amelyeken a helyiek az akkori legerősebb csapatnak tartott Viforul Dacia Bukarest ellen játszottak. Az úszószámok győztesei között szerepelt Püllök Jenő, Bohunitzky László, Sterbenz Adalbert, Bálint Adalbert, Herzl Magda és Balajti Pál.

A 33,33 méter hosszú medence megfelelt az előírásoknak, és Temesvár rövid időn belül visszanyerte vezető szerepét a román úszó- és vízilabdázásban.

A versenyeket mindig nagy érdeklődés kísérte, a lelátók gyakran zsúfolásig megteltek.

A korábban az Igiena bezárása miatt félbeszakadt sportpályák többsége az új uszodában folytatódott.

Ravasz Pál távozása után az edzői posztot Freund Emerich, magyar becenevén Apaca vette át. A Temesváron született sportember a fegyelem és az intenzív edzések híve volt. Úszóként, vízilabdázóként, edzőként, játékvezetőként és mentorként egyaránt aktív, sokoldalú munkája jelentős szerepet játszott a klub országos sikereiben.

Az ILSA a második világháború idején

A háború súlyosan érintette az ILSA sportéletét. Románia náci Németországhoz való csatlakozása után a zsidó származású alkalmazottakat – köztük számos sportolót – elbocsátották vagy lefokozták, és eltiltották a sporttevékenységektől. A létszámában megfogyatkozott csapat 1943-ban még részt vett a bukaresti országos bajnokságon, ahol Bohunitzky László ismét bizonyította, hogy ő Románia leggyorsabb úszója.

Püllök Jenő, aki magyar állampolgársággal is rendelkezett, 1941–1944 között Magyarországra költözött, ahol az Újpesti Torna Egylet (UTE) színeiben országos bajnoki címeket nyert úszásban és vízilabdában egyaránt. A háború után visszatért Temesvárra, de sportpályafutását nem folytatta.

1945-ben, röviddel a háború befejezése után a zsidó sportolókat rehabilitálták.

A vízilabdacsapat azonnal újjáalakult, ám Freund Emerich már a Román Úszószövetség főtitkáraként Bukarestben dolgozott.

Az 1945 nyarán rendezett, hivatalos bajnokságnak nem számító tornán az ILSA második helyen végzett.

Török Gábor érkezése

Freund távozása után az edzői posztot Török Gábor vette át, egy 26 éves, magyarországi származású sportoló, aki ekkor tűnt fel a román vízilabda színpadán.

1937-ben, húszéves kora előtt beválasztották a magyar válogatottba. Egy évvel később a Ferencváros játékosa lett, ahol 1942-ig szerepelt, majd katonai szolgálatra hívták be.

1945 májusában Budapesten tartózkodott, ám meglepetésre a nagybányai csapat játékos-edzőjeként bukkant fel. Döntésének okai máig ismeretlenek.

Az ILSA-val 1945 nyarán került kapcsolatba. Kürthy Ferenc felismerte értékét, és játékos-edzőként szerződtette. Hatása azonnali volt.

Az Aranycsapat

Török Gábor vezetésével az ILSA – magyarul Aranycsapat – 1946-ban megszerezte első országos bajnoki címét. A döntőben a Vasas Kolozsvárt hosszabbítás után 5–4-re győzte le Bukarestben, 3000 néző előtt. Ez hat egymást követő bajnoki cím kezdete volt, 1952-ig veretlenül.

A csapat gerincét tapasztalt játékosok (Török, Norman, Retscher, Bálint, Molnár, Bohunitzky, Stănescu) és fiatal tehetségek (Weinreich Lázár, Novák József, Octavian Iosim, Gheorghe Moga kapus) alkották.

A csapat számos tagja egyben országos bajnok úszó is volt. Az ILSA adta a román válogatott gerincét az 1947-es Balkán Játékokon.

Stănescu később a válogatott csapatkapitánya és zászlóvivője lett, 55 válogatott góllal.

Hoszpodár Zoltán 1949-ben érkezett Aradról, tovább erősítve a csapatot.

A hanyatlás és az átszervezések

1948-ban megalakult a PMB Bukarest, amely elszívta a legjobb játékosokat, de az ILSA még megvédte címét. A PMB hamar megszűnt.

1949-től a CCA Bukarest – Balint Adalbert vezetésével – sorra igazolta el az ILSA játékosait. 1952-ben a CCA vetett véget az ILSA hatéves uralmának.

A bukaresti katonai és belügyi klubok gyakorlatilag korlátlan lehetőségekkel rendelkeztek a toborzásban, ami különösen súlyosan érintette az ILSA-t.

1950-től a csapat Flamura Roșie néven szerepelt, majd visszatért az Industria Lânii névhez.

Bár már nem volt domináns, az ILSA még évekig versenyképes maradt. 1957 után azonban többnyire a kiesés ellen küzdött, vagy a másodosztályban szerepelt egészen 1999-es megszűnéséig.

A szöveg az ilsatimisoara.ro oldalon megjelent információk felhasználásával készült.