Budapesten született, 26 éves koráig Temesváron élt, majd Németországba emigrált, később pedig 15 évet töltött Peruban. 1991-ben német állampolgárként tért vissza szeretett városába. Egy rendkívüli élet története következik.

Sergio Morariu Temesvár egyik legszínesebb személyisége. Bár már 84 éves, érdeklődési körei és energiája jóval fiatalabbá teszik. Ma már ritkábban lehet látni a város utcáin, különböző eseményeken, fesztiválokon vagy hivatalos és kevésbé hivatalos találkozókon, fényképezőgéppel a nyakában. A fotózás ugyanis az egyik legnagyobb szenvedélye.

Sergio Morariu élete tele volt kalandokkal. Budapesten született, első 26 évét Temesváron töltötte, majd Németországba emigrált. Később 15 évig Peruban élt, ahol felfedezte Dél-Amerika szépségeit. Az élet kiszámíthatatlan útjai azonban végül visszavezették Temesvárra.

Ő az EnduRoMania alapítója, annak az alapítványnak, amely egész Európából hoz hegyi motorozás szerelmeseit a Bánságba. Gyakorlatilag ő az az ember, aki megteremtette Romániában az enduró turizmus fogalmát. Emellett a Temesvári Nemzetközi Graffiti/Street Art Fesztivál egyik létrehozója is, ahol a világ különböző pontjairól érkező graffiti művészek találkoznak. De részt vett az első regionális fejlesztési ügynökség létrehozásában is. Bár német állampolgár, Sergio Morariu mindenekelőtt temesvárinak tartja magát, sokféle gyökérrel.

Története – ahogy említettük – 1943-ban, Budapesten kezdődött.

„A nagyapám Karánsebes polgármestere volt 1918-ig. Bordan Octaviannak hívták. Tizenkét évig vezette a várost, így ő volt Karánsebes egyik leghosszabb ideig hivatalban lévő polgármestere. A nagymamám német származású volt, Moszkvában született. 1918 után a nagyapám a Határőr Vagyonközösség elnöke lett, de egy év múlva úgy döntöttek, hogy végleg Budapestre költöznek. Nem tetszett nekik az a bizánci–latin–balkáni stílus, amely akkoriban meghonosodott a Bánságban. Ezután visszavonult a politikától. Édesanyám is Budapesten született, de Temesváron élt. Amikor várandós volt, felszállt az Orient Expresszre és Budapestre utazott szülni. Ott sokkal jobb kórházak voltak – akárcsak ma. A nővérem is ott született 1936-ban, én pedig 1943-ban. Nem maradtunk Budapesten, a szüleim visszatértek Temesvárra” – mesélte Sergio Morariu.

A Morariu család akkoriban a Köztársaság utcában lakott. Édesapja és nagybátyja a kommunista államosítás előtt a mehádiai faipari vállalat tulajdonosai voltak.

A kis Sergiu először a Lahovary téri általános iskolába járt, majd a 1-es számú Líceumban tanult tovább, a mai Bánsági Kollégiumban. Ezután a Temesvári Műszaki Egyetem építőmérnöki karán végzett, hidrotechnikai szakon.

„A Bánsági Kollégium, amely akkoriban 1-es számú Líceumként működött, az egész Bánság legnagyobb középiskolája volt. Nagyon érdekes iskola volt, ahol románul, németül, magyarul és szerbül is folyt oktatás. Sok világhírű sportoló tanult ott. Egy évfolyammal felettem járt Hans Günther Schmidt, aki később Németország legjobb kézilabdázója lett. Az egyetemen a hidrotechnikára kerültem, és soha nem bántam meg. Ha újra választhatnék, ugyanazt a szakot választanám” – mondta Morariu.

Tagja volt a Phoenix zenekar köré szerveződő társaságnak is. Évfolyamtársa volt Claudiu Rotaru, a Phoenix harmonikása, de jó kapcsolatban állt Béla Kamocsával, Nicu Covacival és Moni Bordeianuval is.

„Együtt jártunk a tengerpartra, Resicabányára. A legjobb barátom Pilu Stefanovici, a dobos volt” – tette hozzá.

Diploma után három évig a Rendszerezési, Építészeti és Építőipari Igazgatóságnál dolgozott, amelyből később az IPROTIM lett.

„Temesvár és több bánsági település víz- és csatornahálózatának fejlesztésén dolgoztam. Akkoriban már voltak számítógépes ismereteim. A számítógépek persze teljesen másképp néztek ki. Egy mai okostelefon kapacitásának milliomod részét tudó gép akkora volt, mint több szekrény együttvéve. Egy egész szobát elfoglalt. Sok éven át programoztam” – mesélte.

Abban az időben a sport jelentette a fiatalok egyik legnagyobb örömét, Sergiu pedig szinte mindent kipróbált.

„Nemcsak azért sportoltunk, mert szerettük, hanem mert kaptunk felszerelést, extra élelmiszert, és utazhattunk is. Kajakozással kezdtem, aztán úsztam, vízilabdáztam az ILSA csapatában, kosárlabdáztam, síeltem és kézilabdáztam is. De talán a dzsúdóban voltam a legjobb. Tagja voltam Románia első olimpiai dzsúdóválogatottjának. Akkoriban indult a román dzsúdó. Az olimpiát azonban már csak nézőként láttam, mert addigra elhagytam Romániát” – mondta Morariu.

Menekülés Németországba

1970-ben dzsúdóversenyre utazott Csehszlovákiába, Prágába. Ez lett az alkalom arra, hogy megszökjön a kommunista rendszerből. Németországba jutott, ahol 26 évesen teljesen új életet kezdett.

„Óriási változás volt az életemben. Hirtelen mindenem megvolt, amire vágytam. Három hét után megkaptam a német állampolgárságot, mivel az édesanyám német volt. A feleségemet Romániában, a Muntele Mic-on ismertem meg. Német lány volt, aki nyaralni jött a Bánságba. Később Németországban újra találkoztunk, és nagyon hamar összeházasodtunk. Az apósom a frankfurti mérnöki iskola igazgatója volt” – emlékezett vissza.

Egy vízenergia-ipari mérnöki cégnél helyezkedett el, így továbbra is a szakmájában dolgozhatott.

„Amikor beléptem a céghez, ötvenen voltunk, amikor eljöttem, már több mint ezren. Mindig is vonzott a világjárás gondolata. Ezért kértem, hogy küldjenek oda, ahol éppen munka volt. Nem azért hagytam el Romániát, hogy Németországban maradjak. Az első távoli repülőutam Manila volt, a Fülöp-szigeteken. 1973-ban lehetőséget kaptam arra, hogy Peruba menjek. Limában dolgozhattam elemző-programozó mérnökként” – mondta.

Élet Peruban

Hat hónapra indult, végül tizenöt évig maradt. Sergiuból ekkor lett Sergio.

„Fantasztikus élmény volt. A dél-amerikaiak sok tekintetben hasonlítanak ránk. Lima a tengerparton fekszik, de másfél óra autózás után már közel ötezer méteren vagy az Andokban. Peru körülbelül hatszor akkora, mint Románia. Nekem legjobban a sivatag tetszett. A világ legszárazabb sivataga, az Atacama, Peruban található. Részt vettem egy nemzetközi együttműködési projektben, amelynek keretében Németország segített Perunak az energetikai tervezési rendszer fejlesztésében, később pedig az országos villamosenergia-rendszer bővítésének optimalizálásán dolgoztam. Másfél évet Guatemalában is éltem” – mesélte.

A szakmájának köszönhetően szerinte jobban megismerte Perut, mint Romániát vagy Németországot.

„A vízrajzi rendszerük rendkívül összetett. Nyugaton sivatag van, aztán gyorsan feljutsz az Andokba, hétezer méteres hegyek közé, gleccserekkel, majd leereszkedsz az Amazonas vidékére. Az Amazonasz leghosszabb mellékfolyója Peruban ered, és az országnak kijárata van a Csendes-óceánra is” – mondta a temesvári születésű Morariu.

Visszatérés Európába

Sergio Morariu nem gondolta volna, hogy valaha is visszatér Európába. A sors azonban másképp alakította az életét. A térségben egyre romló biztonsági helyzet miatt 1988-ban elhagyta Perut és visszaköltözött Németországba.

„Építettem magamnak egy gyönyörű házat Lima mellett, sokkal kellemesebb éghajlaton éltünk, és nagyon gyorsan megtanultam spanyolul. A lányom Frankfurtban született, de Peruban nőtt fel, Limában járt középiskolába. Ha megkérdezik, peruinak vallja magát. Tizenkét évig Londonban dolgozott, két évig Rómában, immár nyolc éve pedig Miamiban él. Negyvenhat éves, és egy német szállodalánc igazgatója. De visszatérve rám: azért döntöttem úgy, hogy eljövök Peruból, mert egyre nagyobbak lettek a biztonsági problémák. Terrorista csoportok működtek, amelyek embereket raboltak el és öltek meg. Nagyon furcsa időszak volt. Az ismerőseink között is voltak elraboltak. Nem akartam ott megöregedni. Ma már nagyon hiányzik az ottani klíma, Európa ebből a szempontból katasztrófa” – mondta Morariu.

Visszatérés Romániába

Egy évvel azután, hogy visszatért Németországba, Kelet-Európában összeomlott a kommunizmus. Ez lehetőséget adott számára, hogy visszatérjen szülővárosába, Temesvárra.

„1987-ben már jártam Romániában, az egyetemi diploma megszerzésének húszéves találkozóján. 1991-ben a német kormány projektvezetői állását vettem át, szakiskolákat hoztunk létre Temesváron, Aradon és Nagyszebenben. Később én lettem az első integrált szakértő és tanácsadó a német kormány részéről a helyi közigazgatásban. A Temes Megyei Tanácsnál a nyugati országrész német projektjeit koordináltam” – mesélte.

Az első regionális fejlesztési ügynökség

Sergio Morariu egyik legfontosabb célja a túlzott központosítás elleni küzdelem volt. Németország, amely tartományi rendszerben működik, támogatta volna a decentralizációt Romániában is. Temesváron a regionalizáció szerepelt a Temesvári Kiáltvány pontjai között, de közvetlenül a forradalom után ez még elképzelhetetlennek tűnt. Sergio Morariu azonban részt vett az első romániai regionális fejlesztési ügynökség létrehozásában.

„Egy alkalommal Észak-Rajna–Vesztfália tartományából érkezett egy delegáció Temesvárra, hogy megvizsgálja, hogyan lehetne regionális gazdaságfejlesztési ügynökséget létrehozni. A tartomány miniszterelnöke Johannes Rau volt, aki később Németország államfője lett. Ők nyújtották a legnagyobb német gazdasági és humanitárius segítséget a térségnek. 1999-ig több mint hatvanmillió márkát költöttek csak a Bánságban. Erről kevesen tudnak. Arad és Temes megye tanácsai, Arad és Temesvár önkormányzatai, valamint a kereskedelmi kamarák összefogtak, és létrehozták Románia első regionális gazdaságfejlesztési ügynökségét. Bukarest azonban megtiltotta! 1994–95-ben még senki sem hitte, hogy Románia egyszer az Európai Unió vagy a NATO tagja lesz. A mai ADR Vest szervezetet, amely az európai projektek megvalósítását koordinálja, végül csak 1999-ben alapították meg” – idézte fel Morariu.

Az EnduRoMania megszületése

1995-ben jött létre az EnduRoMania, Sergio Morariu egyik legkülönlegesebb projektje. Célja az volt, hogy az enduró motorozás révén fellendítse a vidéki gazdaságot és a turizmust. Ez akkoriban teljesen újdonságnak számított Romániában. Azóta a Bánsági-hegységbe Európa minden részéről érkeznek motorosok. Az EnduRoMania központja Krassó-Szörény megyében, Weidenthalon (Brebu Nou) található, ahol Morariu egy hangulatos panziót is nyitott.

„A legtöbben Németországból jönnek, utánuk Ausztria, Csehország, Lengyelország, Hollandia, Svájc, Franciaország és Nagy-Britannia következik. Sokan azt mondják, Romániában nem lehet turizmust fejleszteni, mert nincs infrastruktúra. Pedig vannak turisták, akik éppen a hiányzó infrastruktúra miatt jönnek ide. Sokak szerint náluk már nincs lehetőség ilyen motorozásra. Nem azért, mert tilos lenne, hanem mert minden le van aszfaltozva, minden túl rendezett. Ez a természetes potenciál, amivel mi rendelkezünk, gyakorlatilag semmibe sem kerül” – magyarázta Morariu, aki Peruban fedezte fel az endurózást, és ott még országos bajnok is lett ebben a motorsportágban.

Sergio Morariu és a street art

Sergio Morariu nevéhez fűződik a Temesvári Nemzetközi Street Art Fesztivál létrejötte is, amelyet 2011-ben indítottak útjára. Az ötlet egy másik hobbijából, a falrajzok fényképezéséből született. A fesztivált Corina Nanival és a Temesvári Művészeti és Formatervezési Karral közösen szervezik. Az elmúlt években a város szürke és elhanyagolt falai új életre keltek a világ minden tájáról érkező művészek spray-festékeinek köszönhetően.

Graffiti- és street art művészek érkeztek Spanyolországból, Franciaországból, Horvátországból, Svájcból, Brazíliából, Magyarországról vagy az Egyesült Államokból is. Munkáik megváltoztatták épületek, aluljárók, hidak, elhagyatott gyárak és közintézmények arculatát. A fesztivál célja, hogy felhívja a figyelmet az utcai művészet kreatív szerepére és közösségformáló erejére.

A rendezvénynek köszönhetően Temesvár Románia egyik legfontosabb street art központjává vált, mind a nemzetközi részvétel, mind az elkészült alkotások szempontjából. A művészek kijelölt helyszíneken dolgozhatnak, többek között az Iulius Mall, a Bánsági Filharmónia, valamint a Művészeti és Formatervezési Kar falain.

A fesztivál célja nemcsak a város esztétikai megújítása, hanem az is, hogy a közösség jobban megértse az utcai művészet szerepét. Felmerült még egyfajta „graffitis kódex” létrehozása is, amely csökkentené az illegális falfirkálás jelenségét és támogatná a legális street art fejlődését.

Sergio Morariu a PofTim Cultură! című projekt egyik epizódjának főszereplője is volt. A projektet az Embargo Kulturális Egyesület készítette a SharpShooter Media Productions közreműködésével, Temes Megye Tanácsának társfinanszírozásával.

„A fotózás iránti érdeklődésem igazán a digitális fényképezés megjelenésével kezdődött. Ha visszanézem a képeimet, amelyeket már gyerekként is készítettem, rájövök, hogy mindig is az utcai élet érdekelt. Az emberek. Nem szeretek objektívet cserélni. Utcai jeleneteket fotózva egyszerre érdekel egy rovar, az építészet, az utcán sétáló emberek vagy a szép nők. Ezért inkább egyetlen objektívet használok. A feleségem gyakran viccelődött azzal, hogy milliónyi fotóm van, de amikor elkezdtem megszámolni őket, kiderült, hogy több mint hárommillió képem van. Rengeteg olyan fotó akad, amelyet még én sem láttam” – mesélte Morariu.

„Sokat fényképeztem a régi Poligráfia romos épületében. Tele volt graffitivel. Egy idő után elmentem a Művészeti és Formatervezési Karra, a barátomhoz, Camil Mihăiescuhoz, és mesélni kezdtem erről. Corina Nani is ott volt, és neki jutott eszébe, hogy fesztivált kellene szervezni. Azt mondtam neki, hogy ilyet lehetetlen megvalósítani, de végül mégis sikerült. 2011 szeptemberében rendeztük meg az első graffiti fesztivált” – mondta.

„A következő évben úgy döntöttünk, hogy túllépünk a graffiti fogalmán. A street art felé akartunk nyitni. Úgy gondoltuk, hogy azzal, ha kivisszük a művészetet a galériákból és múzeumokból az utcára, demokratizáljuk azt, és mindenki számára elérhetővé tesszük, anélkül hogy belépőt kellene fizetni. Egy galériában néhány száz ember látja a műveket, de ha valaki falra fest, akár napi tízezer ember is találkozhat vele. Temesváron ma már nem egyetlen street art múzeum van, hanem több is. Dolgoztunk a Pasmatexnél, az Aquatimnál – ahol több mint tízhektáros park és kifestett épületek találhatók –, az Iulius Town aluljárójában, a Solventul silónál, a Flight Festivalon, Dumbrăvițán és Resicabányán is. A Solventul silónál található Románia legnagyobb murálja, hatszáz négyzetméteres. Nálunk ez hatalmasnak számít, de Dél-Koreában létezik egy 2,4 hektáros alkotás is, vagyis 24 ezer négyzetméteres” – tette hozzá Sergio Morariu.