Írta és fényképezte: MARTINEK Imre

”A Keresztutak fiataljai csalódások, bukások, traumák és gyilkosságig fajuló bántások stációit járják, miközben csak élni, érettségre, társra, biztos egzisztenciára…egyszerű emberi dolgokra vágynak.” (részlet az ajánlóból)

A Magyarság Háza Galéria Irodalmi Szalonjának 2026. január 28-ai kiadásában a marosvásárhelyi születésű (1967) és illetőségű Vajda György* író, újságíró, fotóriporter, a Maros megyei Népújság napilap munkatársa, újságírója, szerkesztője vallott irodalmi “másodszülött”-jéről.

A Keresztutakon** című kisregényéről, amely eredetileg a 2024-ben publikált Az utolsó vagon novelláskötetének lett volna egyik esszenciális tartozéka. Csakhogy kissé hosszabbra sikerült, mint a többiek, így aztán külön kötetbe került…Mint ismeretes, Az utolsó vagon  az 1989-es decemberi rendszerváltás előtti és nem sokkal azutáni időszakba vezette/vezeti vissza az olvasót. A benne lévő írások kortörténeti rajzok, amelyek az erdélyi kisebbségi létből fakadó helyzetekben helyt álló, a történelem által befolyásolt kisemberek sorsáról szóltak.

“Az önéletrajzi epizódokkal is tarkított kisregényben, a Keresztutakon viszont egy férfi sorsát követhetjük óvodáskorától életének deléig. A cselekményt egy különös találkozás indítja el, amely a kisregény főszereplőjét (Tibit – sic!) gondolatban visszarepíti a múltba. Életét meghatározzák a gyerek- és a kamaszkori élmények, átrajzolja a történelem, és keresztezik olyan nők, akiknek sorsa befolyásolja útját. A titokzatos találkozás rejtélye a kalandozások során kiderül, közben az olvasó szubjektív tükörképet kap Románia 1970 és 2010 közötti korszakáról.” – olvashattuk az invitáló fülszövegében.

S noha a budapest-belvárosi pódiumbeszélgetés ideje alatt a kötet szerzője, illetve a moderátor (Kalocsai Andrea, a közmédia műsorvezetője) szinte lépésről lépésre átbeszélték a fejezetek kiemelt (és olykor névadó!) szereplőihez kapcsolódó történeteket, üzeneteket… az olvasóknak is maradt még bőven felfedezni való motívum.

Benne egy igencsak lényeges, alkotói Nota bene!-vel: a már-már nosztalgikusnak “tetsző” felhanggal megfogalmazott irodalmi múltidézés még véletlenül sem az akkori állapotokat (s)óhajtja vissza abból a bizonyos lecsupaszított, az idők múlásával egyre inkább beszűkülő, ráadásul állandóan árgus szemekkel és lehallgató fülekkel megfigyelés alatt tartott élettérből! Sokkal inkább a meglévő akadályok ellenére is szárnyallni, dobbantani óhajtó néhai fiatalság nemes és lendületes elhatározásának állít emléket.

Egy magánéleti, történelmi és fejlődési skálán nemritkán megbicsaklott, a Sors által végül leosztott “lapok” helyett jobb sorsra érdemesült nemzedéknek. Közibük értve magát a szerzőt is. Vajda Györgyöt, aki – saját bevallása szerint! a regényében szereplő fiatalok személyes és korhű történetén keresztül saját Curriculum vitae-jébe is enged újabb betekintést.

A kisregényről és annak szerzőjéről, dióhéjban:

*Vajda György 1985-ben érettségizett szülővárosában, majd 1990-ben újságíró szaktanfolyamot végzett Nagyváradon. 2009-ben a Sapientia EMTE Kommunikáció- és közkapcsolat szakon államvizsgázott. A mesterfokozatot az MME Impresszárió, rendezvényszervező, teatrológia szakán végezte. 1990-től a Népújság, Maros megyei napilap munkatársa, szerkesztője. Szenvedélyes természetjáró és fotós, tíz egyéni fotókiállítása volt. Személyes ismeretségünk kezdete a MÚRE (Magyar Újságírók Romániai Egyesülete) és a VMÚE (Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete) szakmai együttműködésének részeként is megvalósuló (évi rendszerességgel!) találkozások idejéből datálódik.

** A kötet 2025-ben látott napvilágot a gyergyószentmiklósi F&F International kiadásában. A borítótervet (a szerző ötlete és fotója alapján) Dónáth Nagy György készítette, a műszaki szerkesztés Vajda Gyöngyi-Mária munkáját dicséri. A kötetben található helyszínek és szereplők kitaláltak, a valósággal való mindennemű egyezés a véletlen műve…