Az alábbiakban a színek vonatkozásában nem az ecset vagy a fotográfia valamely mesteréről lesz szó, hanem arról, akinek sikerült tehetségének, kívácsiságának, kreativitásának köszönhetően a vegyészetet művészi magasságba emelni. Aki pontosan eligazodva a vegyi képletek és kölcsönhatások, a matematika, fizika és más társtudományok világában, a színek nagymestereként, Romániában elsőként hozott létre egy terméket, majd termékcsaládot, amely szebbé, színesebbé, egészségesebbé tette életünket. A terméket gyártó cég – TIFEL – neve, térségünkben köznévvé alakult, azt is mondhatnánk, hogy nemesedett. Temesváron és a Bánságban ma már – bármilyen címke is legyen a megvásárolt festékesvödörön – tifellel, azaz vízalapú festékkel festi ki a lakását mindenki.

 Ezúton köszöntjük 90. születésnapján Tamás László vegyészmérnököt.

A jó egészségnek örvendő, jókedélyű mérnököt temesvári lakásában látogattuk meg, ahol beszélgetésünk során elmondta, nagyenyedi születésűként, eltéphetetlen szálakkal kötődik Temesvárhoz, és sok évig tartó németországi élete során jómaga és családja sem soha nem szakadt el a Béga-parti várostól.

Éppen kilencven évvel ezelőtt születtem Nagyenyeden, ebben az akkoriban többségében magyar lakosságú, magyar hangulatú és figyelemre méltó múlttal rendelkező városban. Valamilyen rendelkezés miatt a méltán híres Bethlen Gábor Kollégiumba csak hét évesen fogadhattak be, ezért hat évesen először német tannyelvű iskolában kezdtem el iskolás életemet.  A korabeli viszonyokra jellemző, hogy 1941-ben, amikor iskolába irattak negyvenen kezdtük el az iskolai évet! Édesapám árvaként nőtt fel, őt oltalmába vette a nagyenyedi Szeidl szálloda és étterem tulajdonosa, akinek segítségével a budapesti Gerbeaud Cukrászdában tanulta ki a cukrász szakmát. Nyolc évig katonáskodott az első világháború alatt, végigjárta az olasz frontokat, majd hazatérve Enyedre feleségül vette a Király-Barcsay családból származó édesanyámat. A kommunista hatalomátvételig üzletvezetőként édesapámnak sikerült a család számára szilárd egzisztenciát teremteni, viszont az államosítást követően rendkívül nehéz időszak következett. Iskolai éveim alatt az enyedi Bethlen Kollégiumban rengeteget tanultam. Emberséget, tartást, becsületességet, a megfelelő tananyag mellett. Az iskola akkor is nem csak a tudás átadására, hanem nevelésre is berendezkedett. Tanáraim közül jó szívvel emlékszem Vita Zsigmond és Lőrincz Sándor tanáraimra. Előbbi magyar és francia nyelvet, utóbbi tanár úr pedig magyart tanított és egyben magyarokká nevelt bennünket. Iskolai éveim alatt nagyon jó barátságban voltunk Gábor és Frédi iskolatársaimmal. Frédiből végül jó nevű pszichiáter lett, Gábort pedig a református lelkipásztor fiaként a korabeli rendszer nem engedte továbbtanulni.  Hárman kosárlabda csapatot alapítottunk és lassan a környék legjobbjai lettünk, rendszeresen mérkőztünk meg kolozsvári csapatokkal is. Végig nagyon szerettem és élveztem tanulni meg sportolni.

Mi vonzotta a vegyészet felé?

Végzős diákként úgy terveztem, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi Egyetemre jelentkezem. De nem így történt, mert egy nagyon jó barátom a szintén enyedi  Borsos Endre, aki akkor végzős hallgató volt Temesváron, idehívott és meggyőzött arról, hogy a város egy élvezhető hely, ahol tanulni és szórakozni is lehet. Én szerettem a vegytant is és ezért számomra nem jelentett különösebb gondot a felvételi, még akkor is, ha tízen versengtünk egy egyetemi helyért Temesváron. Sikeresen bejutottam és kiderült, hogy a román nyelvtudásom nem elegendő, bár matematikából minden feladatot megoldottam, de a szaknyelvet nem ismerve románul, nem tudtam elmagyarázni mit is csinálok, hogyan oldom meg a feladványt!Végül sikerült tökéletesítenem román nyelvtudásomat is, remek volt az egyetemi élet, sok barátot szereztem a magyar nemzetiségű diákok közül is és sokat tanultam. 1956 októberében egy diákbálon megismertem feleségemet, Jókát, akiről kiderült, hogy ősi temesvári családból származik. Két gyermekünk született, Mónika, aki most Marosvásárhelyen orvos és Péter, aki Németországban tanult, komoly munkát végzett és végez az 1993-ban alapított cégünk keretében, illetve  közéleti szerepet is vállal. A feleségem nagyapja volt Osztie Andor,  aki a húszas évek temesvári magyar kulturális életének egyik meghatározó személyisége volt. Amikor megalakult a Magyar Párt temesvári és Temes-Torontál megyei szervezete, Osztie Andor ny. vármegyei főlevéltárnok volt a szervezet főtitkára egyben a Délmagyarországi Közlöny szerkesztője, később tulajdonosa,  majd 1927-ben a Magyar Ház r.t. ügyvezető titkára és alapító tagja.

Hol kezdte el vegyészmérnöki munkáját?

A korabeli viszonyoknak megfelelően kihelyeztek Fogarasra. Majdnem két évet dolgoztam az ottani vegyiüzemben. A legelején megérdezték tőlem hol szeretnék dolgozni: a kutatási vagy a tervezési osztályon, esetleg a tulajdonképpeni termelésben? A termelést választottam, ugyanis meg akartam ismerni minden részét, minden részletét a termelési folyamatoknak. Hamar beindul a kezdeményezői és kreatív készségem, ennek köszönhetően feltaláltam és megalkottam egy innovatív eljárást, amelynek alkalmazásával megötszöröződött bizonyos termékek termelése.

Majdnem két évet követően visszakerült Temesvárra, ahol három nagy vegyipari üzem működött. A mosószergyár, a Solventul petrokémiai üzem és a Dózsa, később Azur nevű festékgyár. Hová került?

Temesváron a Harangozó igazgató által irányított  festékgyárban kezdtem el a tevékenységemet. Rendkívül érdekelt minden része a termelési folyamatnak, hamar megtanultam minden apró részletet. Ezzel komoly szakmai elismerést szereztem, tizenegynéhány év alatt legalább húsz országba küldtek ki üzleti kapcsolatok kialakítása érdekében vagy megoldani valamilyen szakmai bonyodalmat, illetve ha felmerült valamilyen kifogás az általunk legyártott termékekkel kapcsolatban engem küldtek egyenesbe hozni a dolgokat. Mindezek mellett több szakmai képzésen, kongresszusokon vettem részt. Nos, el kell mondanom, hogy némely külföldi utazásom emlékei, az elkészített dia-felvételek, Temesváron is széles körben hasznosultak  ugyanis a dr. Matekovits György barátom által vezetett szép emlékű Kisenciklopédia szabadegyetemen tartottam több alkalommal is bemutatókat igen népes részvétel mellett. 1985-ben kineveztek a vállalat mellett létrehozott Kutatási Intézet vezetőjének. Ekkortól vetettem bele magam a kutatásba. Nagyon vonzott a vegyészetnek ez a része is, rendkívüli módon foglalkoztatott a víz alapú festékek előállításának a kérdése. Akkoriban a szakmában már lehetett hallani arról, hogy több helyen foglalkoznak ezzel a, sokak számára kivitelezhetetlennek tűnő kérdéssel. Romániában senki sem gyártott ilyen festékeket. Mivel a rendkívül gyúlékony alapanyagok miatt, addig tevékenységem alatt több alkalommal is tűz keletkezett valamely részlegen, a legnagyobb álmom volt a víz alapú festékek előállítása. Az intézetben lehetőségem nyílt részletes kutatásokat végezni, rengeteget kísérleteztünk, aminek később meglett az eredménye…

1989-et követően más lett a világ Romániában és az Azur vállalatban is….

Például pár hónapig győzködtek, hogy vállaljam el a vállalat igazgatói tisztségét, tapasztalatom, szakmai múltam alapján sokan engemet szerettek volna igazgatónak. Én nem vállaltam, mert akkor már közel álltunk a németországi áttelepüléshez. 1991 nyarán elsőként mi, majd fiúnk és apósom is kitelepedtünk Németországba és egy egészen új életet kezdtünk el.Bevallom, hogy a korabeli romániai viszonyok miatt – a vásárhelyi fekete március, a fokozódó kisebbségellenes, szélsőséges megnyilvánulások – döntöttünk az áttelepülés mellett. De soha nem szakadtunk el Temesvártól. Németországban sem mondtam le álmomról, megtaláltam a víz alapú festék előállításának módozatát, megalkottam a megfelelő technológiai folyamatot. De az álom csak 1993-ban vált valóvá, amikor a sors összehozott két régi temesvári ismerősömmel Armasu úrral és Sebestyén Jánossal, akihez sokéves barátság fűzött.  A név a Timisoara és a németországi Fellbach város neve első szótagjának összevonásából keletkezett, és szerencsésnek bizonyult.

Ezek szerint  visszatért Temesvárra nem egészen két évet követően?

Részben igen, de a Tifel cég létrehozásával párhuzamosan, felvettem a kapcsolatot a német vegyipar egyik óriásával, a Hoechst céggel,  akikkel megállapodtunk a nyersanyagok és más kellékek biztosításáról. Szintén magam terveztem meg a Gyüregen felépített termelői egységünket, az általam ismert kiváló szakemberek alkalmazásával is én foglalkoztam, azaz mindennel foglalkoztam az álmom megvalósítása érdekében. Végül 1993 júniusában indult be a termelés a Tifel cégben, ahol kizárólag vízalapú falfestékeket kezdünk el gyártani, Romániában elsőkként.Egyetlen év alatt közel ezer tonnára növekedett a termelésünk, olyan körülmények között, hogy a vizen kívül mindent külföldről kellett beszereznünk, rengeteg utánajárással, megküzdve a túlburjánzott bürokráciával, a hiányos törvénykezéssel, a bankszektor fejletlenségével és sokminden mással. Ebben a sokszor bonyolult ügyintézésben  volt nagy segítségemre a családom. Feleségem és fiam rengeteget dolgoztak, időt és energiát nem kímélve intézték a cég ügyeit.

Hogyan fogadta a piac ezt az új terméket, majd termékcsaládot?

Rendkívül jól fogadták a festékeinket a magánemberek és az építőipari vállalkozások is. Szó szerint sorban álltak nálunk a festékért. Színezőanyagainkkal a korszakban  mi kezdtük el  színesíteni a világot.

A fokozott ütemű termelési tevékenység mellett, jutott ideje további kutatásokra, újabb termékek előállításának  kikísérletezésére?

A legelső időszakban kizárólag a színezett vagy fehér, vízalapú falfestékek gyártására összpontosítottunk. De már akkor elkezdtem a vízalapú bútorlakkok előállításán gondolkozni. Ez annyira újdonságnak számított, hogy európai szinten is alig néhány nagyvállalat gyártott vízalapú lakkokat. Akkoriban még a szakemberek sem hittek abban, hogy lehetséges előállítani vízalapú lakkokat, ezzel a  tévhittel is meg kellett küzdenünk. Később műgyantákat, díszvakolatokat, ragasztókat is gyártottunk. Az évek során fokozatosan nyomultak a romániai piacra is a multinacionális cégek, óriási reklámkampányokkal, egyre több cég igyekezett egy-egy szeletet megszerezni a piacból, voltak, akik kétes minőségű, olcsó termékekkel kecsegtették a vásárlókat. Mi változatlanul megbízható minőségű termékeket kínálunk, ezért is működik a cég az alapításától számított harminckét év után is. Erre is meg a családomra is büszke vagyok! Meg arra is, hogy ötvennyolc éves koromban nekem adatott meg, hogy saját kezemmel készítettem el Romániában a legelső kilogramm vízalapú falfestéket, és a gyár beindítására összegyűlteknek rögtön bemutattam, hogyan kell felvinni a falra. Az alapítástól számítva, 2007-ig Pantea Luminita igazgatőnő irányította a gyárat, majd azt követően évekig Skoda Carmen igazgatónőt bíztuk meg a gyárunk irányításával. Mindkettőjük  hatalmas és nagyon értékes munkát végeztek, amiért ezúton is köszönetet mondok. Ma huszonkét alkalmazottat foglalkoztat a Tifel cég, és mintegy 200 féle nyersanyaggal dolgozunk, ami önmagában is figyelemreméltó.

Tamás László vegyészmérnök kétségtelenül egy sikeres ember, akinek sokminden más mellett sikerült  megvalósítani álmát…

Meggyőződésem, hogy minden a Jóistennek köszönhető, rengeteg alkalommal, akár a 2007-ben bekövetkezett súlyos betegségemben is megtapasztaltam az Ő kegyelmét. A legfontosabb támaszomnak,  a családomnak szintén óriási szerep jutott a pályám kibontakozásában a Tifel cég sikerében, és a temesvári magyar közösséghez való  kötődés szintén mindig fontos volt mindannyiunk számára.

Zárógondolatként nem hagyhatom szó nélkül, hogy a Tifel cég és Tamás László vegyészmérnök évtizedekig a temesvári magyar közösség egyik fontos támogatója volt. Lapunkat, helytörténeti évkönyvünket megjelenésüktől kezdve segítették, de tudomásom szerint a magyar középiskolát, az egyházat, karitatív szervezeteket és magyar civil szervezetek munkáját, könyvek kiadását is támogatták.

Makkai Zoltán