Általános a vélekedés, mely szerint Temesvár egy élhető nagyváros, egymást érik a kisebb-nagyobb kulturális események, a nyelvi és etnikai sokszínűség, a kultúrák közötti átjárhatóság, a gazdasági jólét és a nemzeti közösségek békés együttélésének helyszíne a város. A helyi közigazgatás és Dominic Fritz polgármester a fenti helyzet továbbfejlesztését, kibontakozását vállalja fel.
– Melyek azok a látható, érzékelhető megvalósítások, amelyek jobbá tették a lakosság életkörülményeit az elmúlt évben – kérdeztük Dominic Fritz polgármestertől.
– A tavalyi év folyamán közel hatszáz millió lejt fordítottunk beruházásokra. Részben a városi infrastruktúra fejlesztésére összpontosítottunk, de jelentős értéket fordítottunk az iskolák és az egészségügyi intézmények korszerűsítésére is. Biztos vagyok abban, hogy mindazok, akik a városi közlekedési társaság új járművein utaznak, értékelik a kényelmet, biztonságot, amelyet e járművek biztosítanak. A társaság járműparkjának megújítása egyike a mindenki által érzékelhető, a lakosság jólétét szolgáló megvalósításunknak. Célunk a teljes járműpark korszerűsítése, az elavult járművek lecserélése, azaz mintegy kétszáz új jármű beszerzése. Közel vagyunk e célkitűzés teljesítéséhez. Számos temesvári iskolában végeztünk felújításokat, korszerűsítéseket, a Waldorf Líceum vadonatúj épülettel bővült, és nagyon sok iskolában az iskolai felszereltségen is sikerült javítanunk. A beruházások mellett több városi tulajdonban levő, ám illetéktelenül használt területet szereztünk vissza a városnak, és ami szintén közösségi érdeket szolgál, zöldövezeteket, a kikapcsolódást, testmozgást szolgáló helyszíneket alakítottunk ki. Ősszel elkezdtünk egy nagyszabású faültetési kampányt, amelynek keretében több mint kétezer-ötszáz csemetét fogunk ebben a szezonban kiültetni Temesvár utcáiban és parkjaiban. Középtávon e zöldítési törekvésünk is a lakosság életkörülményeinek javítását szolgálja. Nem volt könnyű a tavalyi év, viszont nagyobb erőbedobással sikerült megvalósítanunk számos, a tavalyi év elején megfogalmazott célkitűzést.
– Voltak olyan tervek, projektek, amelyek valamilyen okból nem valósulhattak meg, vagy el sem indultak 2025-ben?
– A vitatható jogi rendelkezések, például a tenderek eredményének bírósági úton való megvétózása miatt voltak projektjeink, amelyek megvalósítását el kellett halasztanunk. Ilyen például a Nemzeti Helyreállítási és Reziliencia Terv (PNRR) keretében tervezett duális kampusz, amelyet a temesvári egyetemek bevonásával terveztünk megvalósítani. A sorozatos kényszerű, késleltető közigazgatási akadályok miatt képtelenek lettünk volna határidőre, azaz idén augusztusig megvalósítani a beruházást, ezért nem indulhatott el a tulajdonképpeni megvalósítás. A 30-as számú általános iskolai beruházás esetében például a kivitelező céggel egyoldalú szerződésbontásra került sor. Több hónapos jogi procedúrát követően – ami alaposan késleltette a befejezés határidejét – novemberben kezdte el a munkát egy új kivitelező cég, amely idénre vállalta a helyi oktatás számára létfontosságú új épületek építésének befejezését. Nagyon fontosnak tartom, hogy a mindenféle akadályok ellenére ne adjuk fel a küzdelmet, hanem találjuk meg a megfelelő eszközöket a közjót szolgáló elképzelések megvalósítására.
– Napjaink legnagyobb városi beruházása a Solventul övezetben épülő közlekedési aluljáró. Hogyan áll, mennyit haladt előre e beruházás megvalósítása?
– Valóban ez most a legnagyobb méretű projektünk, amely elkészültét követően bizonyos, hogy alapjaiban változtatja meg, jobbítja a temesvári közlekedést. A közlekedési aluljáró csak egy része a projektnek, hozzá kapcsolódik az új Béga-híd és a rávezető utak, utcák korszerűsítése, illetve a Nagyállomás irányában a villamosok számára a sínpálya kiterjesztése. Az utóbbi harmincöt évben ez az első vadonatúj pályaszakasz, amelyet megvalósít a város. Mindezek mellett megteremtjük a közúti infrastruktúrát arra, hogy az aluljáróból jobbra, a majdani körgyűrűre csatlakozhasson a járműforgalom. Karácsony előtt pár nappal átjárhatóvá tettük az aluljárót, az autósok máris használják, amint az időjárás megengedi, folytatódik a munka. Az említett beruházások összértéke közel 160 millió euró, és biztos vagyok abban, hogy teljesen átírják a városi közlekedést. Másik nagy, több mint százmillió lej értékű projektünk a vöröscsárdai városi stadion építése, amelyet idén fogunk átadni. Természetesen a beruházás nem kizárólag a temesvári sportélet fellendítésére irányul, hanem rengeteg más közösségi, kulturális rendezvény megszervezésére biztosít majd lehetőséget a létesítmény.
– Miben szárnyalhatja túl Temesvár a két legközelebbi erdélyi nagyvárost, Kolozsvárt vagy Nagyváradot?
– Temesvár óriási gazdasági potenciállal rendelkezik. Az idők folyamán mindig a város etnikai sokszínűsége volt a nagyarányú gazdasági fejlődés egyik motorja. A város földrajzi elhelyezkedése is kiváltságosnak mondható, ugyanis az elengedhetetlen kulturális interferenciák mellett szinte korlátlan a terjeszkedési lehetőség, ami Kolozsvár vonatkozásában nem igazán mondható. Ezért továbbra is vonzó célpont Temesvár a beruházók számára, mára jelentős, átfogó és sokrétű az ipari és gazdasági tevékenység, és folyamatosan fejlődik, bővül, ami nagy mértékben növeli a város bevételeit. Ez a sokrétűség segítette át a várost a gazdasági válságok leküzdésében. A felsoroltak különböztetik meg Temesvárt az említett városoktól, és én bizakodással tekintek Temesvár jövőjére.
– Mit hozhat az új esztendő Temesvárnak és a temesváriaknak, mit mutatnak a költségvetési számok?
– Az elmúlt időszakban több szerződést írtunk alá uniós forrás lehívására. Belátható időn belül befolynak az összegek is, például a Kossuth/Traian tér és környékének teljes körű korszerűsítésére. Tizenöt millió euró értékű kölcsönt is felvettünk a beruházás megvalósításának elősegítésére. A tulajdonképpeni kivitelezés is belátható időn belül megkezdődik. Uniós forrás fedezi a józsefvárosi városrendezési projektünk – a Küttl/Mocioni tér és környékének korszerűsítése – költségeit is. Szintén uniós forrás felhasználásával épül meg a már említett új Béga-híd is. A helyi adók és illetékek értékének emelése szintén növeli bevételeinket, ami újabb lehetőségeket biztosít különféle beruházások megvalósítására. Idén is jelentős bevételre számítunk az alkalmazottak jövedelmi adójából, ezért is minden tőlünk telhetőt megteszünk az egészséges munkaerőpiac fenntartására, ugyanis minden megszűnt munkahely bevételkiesést jelent a városi költségvetésnek, és minden új munkahely többletjövedelmet.
– Mennyire befolyásolják a temesvári közigazgatási tevékenységet a hamarosan bevezetésre kerülő megszorító intézkedések? Leállnak központi forrásból finanszírozott beruházások?
– Igazából nem rendelkeztünk jelentős értékű központi forrással, csak a Solventul-beruházás megvalósítása során kaptunk központi támogatást. Tehát nem áll fenn beruházások leállításának veszélye. Viszont a kormányhatározat értelmében Temesváron is 10%-kal csökkentenünk kell az intézményeink működési költségét. A reformcsomag bizonyos fokú létszámcsökkentést ír elő, viszont mi a munka hatékonyságának növelésével, az üresjáratok kiiktatásával, átszervezésekkel és a digitalizáció bevezetésével tulajdonképpen öt éve végezzük ezt. Az elmúlt években a Városházán mintegy másfélszáz állást szüntettünk meg, tavaly év végére közel ötven állás megszüntetésére került sor. Folytatni fogjuk ezt a folyamatot, abból a meggyőződésből, hogy kötelesek vagyunk egy hatékony és átgondolt közigazgatással szolgálni az adófizető polgárokat.
– Készül a város interkulturalitást és kulturális sokszínűsége fenntartását elősegítő stratégiája. Mit vár ettől a polgármester?
– A stratégia felvállalásával egyértelmű irányok és prioritások megfogalmazását várom. Számomra nagyon fontos elősegíteni azt, hogy multikulturális identitásunkat nemcsak a kisebbségi közösségek tagjai, hanem a város teljes lakossága magáénak tekintse, értékként viszonyuljon hozzá. Fontosnak tartom azt is, hogy minden temesvári tudatosítsa, hogy Temesvár egyedisége éppen a soknemzetiségéből és kulturális sokszínűségéből származik. A város története folyamán minden nemzeti közösség rengeteg értékkel hozzájárult a város fejlődéséhez, a mai város és a mai hangulat kialakításához, a nyelvi sokszínűség is a mai temesvári valósághoz tartozik… E szemlélet megtartásához tartom szükségesnek a stratégiát.
– Soroljon fel, kérem, további legalább három dolgot, amely a temesvári lakosság jólétét szolgálja, és év végéig megvalósul!
– Amint említettem, év végéig elkészül a tízezer ülőhelyes új stadion. Biztos vagyok abban, hogy ez a létesítmény idővel minden temesvári polgárnak örömet fog okozni, akár a labdarúgó-mérkőzések, akár a szabadtéri rendezvények, koncertek által. Több tucatnyi új, villamos meghajtású troli és busz érkezik az év folyamán Temesvárra, amit a lakosság maradéktalanul használatba vehet. A város tömbháznegyedeiben egész idei év során rengeteg zöldövezet felújítására, újak létesítésére kerül sor, éppen a lakók életkörülményeinek, lakókörnyezetük javítása érdekében.
– Melyik volt a polgármester legnehezebb pillanata a tavalyi évben?
– Nagyon pörgős az élet, rengeteg öröm és bosszúság is volt, ezért nem tudnék egy bizonyos eseményt vagy pillanatot megnevezni. Inkább a folyamatokra összpontosítanék. Bennünket Temesváron is aggaszt a társadalom szétszakadása. A sokféle erőszak mértéktelen elterjedése érzékelhető nálunk is, és meglehetősen nehéz ezt ellensúlyozni. Éppen ezért örömmel érzékeljük a város egységét, amit nem befolyásol a politikai meggyőződés, nemzetiségi vagy felekezeti hovatartozás, és büszke vagyok arra, hogy Temesváron sikerült megőriznünk a kölcsönös tiszteletre alapozódó, civilizált hangulatot.
– Ha most nem lenne polgármester, mit kifogásolna leginkább a helyi közigazgatás vonatkozásában?
– Azt, hogy a polgár szemszögéből még mindig lassú az ügyintézés ritmusa. A rendszeren belülről szemlélve és ismerve a dolgokat nagyon jól érzékelem a folyamatokat lassító elemeket – törvénykezési akadályok, óvások, peres ügyek és sok más –, amelyek lassítják az ügyintézést. Dolgozunk helyi szinten és az ország parlamentjében is a helyzet javításán. Az új év elején kívánok minden olvasónak sikerekben gazdag, boldog új évet!
Makkai Zoltán


