A Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház 2026. február 5–9. között rendezi meg a Showcase 2026 elnevezésű mikrobemutató évadot, a Temesvári Német Állami Színházzal partnerségben, amelynek keretében a két intézmény a nagyközönség és a szakmai meghívottak számára mutatja be repertoárjának legújabb előadásait. Az esemény minden előadást követően közönségtalálkozókat és szakmai beszélgetéseket is magában foglal, amelyek célja a színházak közötti művészeti és intézményi párbeszéd erősítése.
A showcase programja hat friss produkciót vonultat fel a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház részéről – a gyermekelőadásoktól a klasszikus és kortárs drámáig –, valamint három előadást a Temesvári Német Állami Színháztól, amelyek kiegészítik a válogatást.
A mikrobemutató évad csütörtökön, február 5-én kezdődik a „Piroska és a farkas” című gyermekelőadással, Bartal Kiss Rita rendezésében (11:00, Stúdióterem), amely a klasszikus mese játékos újraértelmezése operett formájában. Ugyanezen a napon 18:00 órától a Nagyteremben látható Örkény István „Tóték” című darabja, Horváth Hunor rendezésében. A második világháború idején, egy bánsági faluban játszódó új feldolgozás a félelemből születő alávetettség mechanizmusait és azok mindennapi normalitássá válását vizsgálja, a szöveg nyugtalanító figyelmeztetésként működik a történelem megismétlődésének lehetőségére.

Pénteken, február 6-án 11:00 órától a Stúdióterem ad otthont Rumi László „Arka-Barca” című interaktív zenés gyermekelőadásának. Este 18:00 órától, szintén a Stúdióteremben kerül sor a „Boldogság utca 12A” című előadásra, Laurent Berger rendezésében, amely az európai FemminiCity projekt keretében, a CERV program támogatásával készült, és a családon belüli erőszak témáját állítja középpontba.
Szombaton, február 7-én 17:00 órától a Stúdióteremben látható Ödön von Horváth „Kasimir és Karoline” című darabja, Ricz Ármín rendezésében, egy fiatal alkotócsapat friss és dinamikus értelmezésében. A magyar mikrobemutató utolsó napja, vasárnap, február 8-án 19:00 órától a Nagyteremben zárul John Kander, Fred Ebb és Bob Fosse világhírű musicaljével, a „Chicago”-val, Béres László rendezésében.

A Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház produkciói mellett a Temesvári Német Állami Színház három figyelemre méltó előadással vesz részt a Showcase-en: „Penthesilea. Requiem” (rendező: Eberhard Köhler), „A főnöknők” (rendező: Kovács Írisz), valamint a The Tiger Lillies „Struwwelpeter. Junk Opera” című musicalje.
A mikrobemutató szakmai programját egy kerekasztal-beszélgetés egészíti ki, amely a TESZT – Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó tapasztalatait és jövőbeli perspektíváit járja körül. Az eseményre február 5-én 14:00 órától kerül sor a Projektközpont földszintjén.
Szintén a Temesvár Város Polgármesteri Hivatalával partnerségben február 6-án 11:00 órától a Cinema Studio ad otthont a Kisebbségi Színházak Csúcstalálkozójának, amely a többnyelvű színházak kihívásaira és lehetőségeire összpontosít. A beszélgetések a színház szerepét vizsgálják az oktatásban és a kulturális diplomáciában, a fordítások és feliratozások gyakorlatát, valamint a különböző nemzeti kisebbségek színházai közötti koprodukciók lehetőségeit.
A Showcase kísérőrendezvényeként február 5-én 17:00 órától a Mária Terézia-bástyában nyílik meg Christine de Grancy színházi fotókiállítása „Bécs kölcsönistenei, megkövült tanúk” címmel. Ennek természetes folytatásaként február 6-án 16:30-tól a Magyar Színház előcsarnokában az Osztrák Kulturális Fórum felolvasóestet szervez a kiállításhoz kapcsolódóan „Világról és időkről” címmel, Mercedes Echerer kurátor, valamint Harald Weisz és Karsai Dóra színészek közreműködésével a két színház részéről.

A mikrobemutató második kiadása alkalmat kínál a külföldi szakmai közönség számára, hogy megismerje a két színház legújabb előadásait és városunk multikulturalitását, megerősítve a kisebbségi színházak szerepét. Minden előadás, beszélgetés és esemény román, angol és magyar nyelvű fordítással, illetve feliratozással érhető el a kontextus függvényében. Jegyek válthatók az egyes színházak jegypénztárában (Alba Iulia utca 2. szám), illetve online a https://ticket.tm-t.ro/ro és a www.teatrulgerman.ro oldalakon.


